Felvételt hirdet kerékpáros tanfolyamaira és edzéseire a nagy múltú és eredményes debreceni kerékpáros csapatok összefogásával létrejött DSI CYCLING TEAM!
Célunk, hogy edzőink útmutatása mellett tanfolyamainkon a kerékpározás örömeit mutassuk meg a gyerekeknek, magabiztos és ezzel biztonságos kerékpáros tudást szerezhessenek, kondíciójuk, ügyességük javuljon, ezáltal az élet más területein is jobbak legyenek.
A tanfolyamok felmenő rendszerben folynak, a különböző korosztályok között, országúti és cyclocross / MTB szakágakban.
A szabadban, sportolással töltött idő aránya edzéseinken 100%, minden esetben forgalom elől elzárt útszakaszokon illetve területeken történik a foglalkozás.
Tanfolyamaink iskolásoknak szólnak, belépő szint az alapfokú, 2 keréken való kerékpározás ismerete, saját kerékpár és sisak.
A versenyzés itt még szórakozás, felkészülés. Ehhez házi versenyeink jó lehetőséget kínálnak, de a kisebb regionális versenyek is elérhetők minden sportolónk számára.
Azok, akik versenyzőnek készülnek, vagy időközben kedvet kapnának a bajnokok útjára térni, teljesítmény és elhivatottság alapján bekerülhetnek a versenyzői csapatba, ahol nagyszerű hangulatban komoly edzésmunka folyik, minden alkalommal ügyesebbek és erősebbek lesznek sportolóink. Számunkra a regionális versenyek mellett a Mountain bike, Cyclocross és országúti Magyar Kupák illetve a nemzetközi versenyek jelentik a megmérettetést.
Nyári szünidőben napközis tábor és évszakonként a versenyzőknek edzőtáborok biztosítása.